Gazdálkodj okosan lépésről, lépésre

2014. augusztus 30., szombat

Zsírégető tormadiéta




A tormától sokan ódzkodnak, mivel erős, orrfacsaró, könnyfakasztó illat- és íz élmény jut eszükbe róla. Kis mennyiségben használva azonban a torma csak pikáns ízt ad az ételeknek, forrázva pedig az erejéből is sokat veszít, így akkor is érdemes megkóstolnod, ha egyébként nem szereted az intenzív aromákat.

A torma erős vízhajtó, ezért fogyasztásával elsősorban a has körüli plusz centiket veheted célba. Segít megszabadulni a sejtek között megrekedt folyadéktól, így máris lefarag egy keveset a hasad és a csípőd térfogatából.
Emellett jótékonyan hat az emésztésre, serkenti az anyagcserét és fokozza a véráramlást, aminek következtében szervezeted természetes méregtelenítő és salaktalanító folyamatai is hatékonyabbak lesznek. A torma fogyasztása Candida esetén is ajánlott, mivel segít elpusztítani a kártékony gombákat, így szerepet játszhat a bélflóra egyensúlyának helyreállításában is.
Így működik a diéta
Az egyhetes vízhajtó, emésztésjavító, has lapító tormadiéta alatt nem kell kilószámra enned a karakteres zöldséget, az is elég, ha napjában egyszer valamelyik étkezésbe beiktatod a tormát. Akár főfogásként, akár köretként vagy csak ízesítőként használod, a torma képes lesz kifejteni karcsúsító, méregtelenítő hatását.

A diéta alatt kerüld a fehér liszt, a cukor és a telítetlen zsírok fogyasztását, és egyél meg minden nap egy kis poharas élőflórás joghurtot, hogy a bélflórád még gyorsabban regenerálódjon.
Mintaétrend
1. nap
Reggeli: egy bögre zabkása, fél bögre bogyós gyümölcs, egy bögre zöld tea.
Tízórai:
 egy kis poharas joghurt.
Ebéd:
 15 dkg tormás csirkemell, egy bögre párolt zöldborsó.
Uzsonna:
 egy kivi.
Vacsora:
 egy bögre mozzarellás paradicsomsaláta.
2. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű pirítós, egy szelet pulykamell sonka, egy paprika, egy kis kanál tormakrém, egy bögre zöld tea.
Tízóraiegy kis poharas joghurt.
Ebéd: 15 dkg grillezett pulykamell, egy bögre párolt répa.
Uzsonna: fél grépfrút.
Vacsora: egy bögre alma-zeller saláta

3. nap

Reggeli: rántotta három tojásfehérjéből, egy paradicsom, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér, egy bögre zöld tea.nagyobb
Tízórai: egy kis poharas joghurt.
Ebéd:
 15 dkg grillezett hal, egy bögre párolt spenót.
Uzsonna:
 egy közepes méretű alma.
Vacsora:
 egy bögre tormakrém leves.
4. nap
Reggeli: három evőkanál gabonapehely, három evőkanál zabpehely, egy pohár zsírszegény tej, fél bögre málna.
Tízórai:
 egy kis poharas joghurt.
Ebéd:
 egy bögre sóskafőzelék, egy főtt tojás.
Uzsonna:
 három tormás sonkatekercs.
Vacsora:
 egy bögre káposztasaláta.
5. nap
Reggeli: egy bögre gyümölcssaláta, egy marék napraforgó, egy bögre zöld tea.
Tízórai: egy kis poharas joghurt.
Ebéd:
 15 dkg grillezett csirkemell, fél bögre ecetes torma.
Uzsonna:
 két mandarin.
Vacsora:
 egy bögre Cézár-saláta.
6. nap
Reggeli: egy bögre hajdinakása egy evőkanál reszelt tormával, egy bögre zöld tea.
Tízórai:
 egy kis poharas joghurt.
Ebéd:
 egy tonhalas szendvics.
Uzsonna:
 egy marék mandula.
Vacsora:
 egy bögre cikóriasaláta.
7. nap
Reggeli: egy szelet teljes kiőrlésű kenyér vékonyan megvajazva, egy szelet füstölt lazac, egy marék rukkola, egy bögre zöld tea.
Tízórai: egy kis poharas joghurt.
Ebéd:
 15 dkg tofu egy bögre wokban párolt zöldséggel.
Uzsonna:
 egy marék aszalt szilva.
Vacsora:
 egy bögre joghurtos céklasaláta tormával.
Forrás: Kiskegyed




2014. július 22., kedd

Házi köptető



Ilyenkor nyáron ugyanúgy küzdhetünk az orrdugulással, vagy a lerakódott váladékkal.
Kellemetlen az éjszakai felébredés, amikor az orrod el van dugulva, vagy éppen köhögés ébreszt fel. Érzed, ahogy tele a hörgőd lerakódással, az egyik orrlyukad nem szelel.
Erre lehet jó a következő természetes anyagokból készült köptető, aminek az összetétele a következő. Cayenne bors, méz és gyömbér. ezek segítenek fellazítani a váladékot, és így sokkal könnyebben szabadulhatunk meg a kellemetlen tünetekről. És mivel a cayenne bors természetes kapszaicin tartalma van, segít enyhíteni a nyálkahártya gyulladást.
Az almaecet és a citromlé, természetes segítség arra, hogy az orrból a váladék könnyebben kijöjjön.




Hozzávalók:


 ½ teáskanál cayenne bors
½ teáskanál őrölt gyömbér
 3 evőkanál lehetőleg bioméz
60 ml citromlé
60 ml almaecet

Öntsük a citromlevet és az almaecetet egy edénybe és melegítsük fel. Keverjük hozzá a mézet és a fűszereket. Azután öntsük egy üvegbe, zárjuk le, és tároljuk hűtőben.
Szükség esetén felnőtteknek naponta 1-2 evőkanállal ajánlott. Használat előtt alaposan fel kell rázni. Csípősségét, ami a gyömbér és a cayenne bors együttes hatása, saját ízlésünk szerint állítsuk be.

Nem vagyok orvos, ez csak egyéni tapasztalat alapján leírt segítség lehet. Használata előtt kérd ki háziorvosod tanácsát, véleményét.



2014. július 20., vasárnap

Narancsbőr elleni krém, ami működik




Sokan küzdünk a narancsbőr ellen, és kisebb nagyobb eredménnyel. Nem mondom, hogy nem jók az üzletekben vásárolt krémek, csak ugye nem tudjuk egészen pontosan mit is tartalmaznak. Ráadásul ezek bőrön keresztül szívódnak fel, tehát lehet hogy többet ártunk magunknak, mint amennyit használunk. Mindenki tud a kőolaj származékok hatásáról, ezt most külön nem taglalnám.
Sokat keresgettem mire ráakadtam erre a csodálatos és hatásos dologra. 
Fogadjátok a receptet, és használjátok bátran, hiszen működik. 

Hozzávalók
2 dl kókuszolaj
2 evőkanál méhviasz ( pasztilla, vagy forgács)
3 evőkanál varázsmogyoró olaj
10 csepp borókaolaj
10 csepp rozmaringolaj
30 csepp grapefruitolaj
30 csepp ciprusolaj 

Igyekezzünk megbízható helyről jó minőségű olajat használni!

Egy edénybe keverjük össze az olajakat.
A méhviaszt lassú tűzön olvasszuk meg, és amikor felolvadt öntsük hozzá a kókuszolajos keveréket. Melegítsük össze őket, hogy egyneművé váljon, majd töltsük tiszta, zárható tégelybe, és hagyjuk kihűlni.
A krémet napi rendszerességgel használjuk, úgy, hogy a kritikus területre masszírozzuk, de még jobb ha masszíroztatjuk.
Rövid időn belül látható lesz az eredmény.


2014. július 16., szerda

Okinawa sziget - kurkuma a hosszú élet titka



                                        foto: Pinterest



Okinawa sziget – Rekord tartó hely az emberek életkorának hosszúságában.

A várható életkor a férfiaknál - 88 év, míg a nőknél - 92 év. 
A titok pedig az általuk fogyasztott kurkuma italokban rejlik.
Rendszeres fogyasztása csökkenti a rák kialakulásának kockázatát, valamint segít a szívrohamok, és a stroke megelőzésében.
Amellett fogyasztásakor úgy érzi az ember magát, hogy nagyon vidám, és tele van energiával.
Hogyan maradjunk fiatalok?
Fogyasszunk kurkumával készült italokat, napi rendszerességgel.

Gyógyital kurkuma és citrom

Szükséges összetevők:
- 1 csésze forró víz
- 1/4 tk kurkuma
- 1 teáskanál citromlé
- 1 teáskanál cukor
Egy negyed teáskanál kurkumára öntsünk 2 dl forró vizet, és hagyjuk állni pár percig. Adjuk hozzá a citromlét, és a cukrot, és keverjük meg. Ha fokozni szeretnénk az ital hatását, bátran adjuk hozzá kis gyömbér port.

Gyógyital kurkuma, méz és tej
Szükséges összetevők:
- Egy pohár meleg tejet
- 1/4 tk kurkuma
- Egy teáskanál méz

A kurkumára öntsünk 2 deciliter meleg tejet. Fedjük le és hagyjuk állni 5 percig, majd adjuk hozzá a mézet.



2014. június 22., vasárnap

Citromos-eukaliptusz wc bomba





1 csésze = 2 dl


1/2 csésze mosószóda 
4 evőkanál citromsav
1/2 csésze keserűsó (magnézium-szulfát)
1 evőkanál reszelt szappan
1 evőkanál hidrogén-peroxid
15 csepp citrom illóolaj
15 csepp eukaliptusz illóolaj



Persze a keserűsót nyugodtan ki lehet belőle hagyni, hiszen főleg csak azért tettem bele, mert egy nagyon szép állagot biztosít a tisztítószernek.

Egy fröccs a víztartályból és természetesen egy bomba a kagylóba, és máris akcióban a WC bomba

Mindent alaposan keverjünk össze, ha úgy látjuk nehezen áll össze kevés étkezési keményítő hatásos lehet.
Tehát alaposan keverjük össze a hozzávalókat, ha szükséges fújjunk rá szórófejes flakonból néhány spriccelésnyi vizet, majd a kész anyagot nyomkodjuk bele egy jégkocka tartóba, vagy szilikonos formába, vagy akár egy kiskanállal is megformázhatjuk. Hagyjuk benne egy ideig, majd szedjük ki, és hagyjuk még száradni. Azután tároljuk páramentesen lezárva.

Használatkor egyszerűen a wc-be tesszük, egy fröccsnyi vizet engedve rá alaposan átsúroljuk vele a vécékagylót. 



2014. január 10., péntek

Házi kéztisztító





fotó: pinterest.com



Gyakran mossunk a kezünket, amikor kertészkedünk, könnyen kiszárad, kicserepesedik a bőre, a kosz nagy része mégis ott marad. 

A fű zöldre színezi, és nem minden szappan képes elbánni ezekkel a foltokkal. Még többször mossuk, mégis hiába. 

Ezen segíthet egy házilag készített kéztisztító, amely amellett, hogy kíméletesen távolítja el ezeket a szennyeződéseket, ápolja is a kezünket.


Hozzávalók:

125 ml zabpehely
125 ml cukor
125 ml tej
60 ml olívaolaj
1-2  E-vitamin kapszula vagy E-vitamin olaj

Daráljuk durvaszemcséssé a zabpelyhet, keverjük össze a kristálycukorral. Lehetőségünk szerint durva szemcsés legyen a cukor is . A tejet óvatosan keverjük el a cukros-zabpehellyel, úgy hogy a cukor lehetőleg ne olvadjon, csak nedves legyen. Annyit adjunk hozzá, hogy úgynevezett földszáraz legyen. Tehát ha összenyomjuk, összeáll, de szét is morzsolódik. Nagyon jó a kókusztej, vagy a kecsketej. Forralt, visszahűtött tejet használjunk, amennyiben állati eredetűre esik a választásunk. Viszont a tej helyett citromlét is használhatunk, de nem mindenki bőre bírja a citromlé savasságát. Főként, ha kertészkedés közben a fű még meg is sérti a bőrt, égő csípős érzés alakulhat ki.
Ezután keverjük hozzá az olíva olajat, és az E-vitamin olajat. Ha kapszulát használunk, a lágy kapszulát kicsi, éles ollóval nyissuk szét, és nyomjuk ki belőle az olajat, azt használjuk.  Egyébként az E-vitaminnak az eltarthatóságban is nagy szerepe van.
Tegyük egy üveg, vagy műanyag edénybe, amit le tudunk fedni, és helyezzük a kézmosóhoz.

Könnyen eltávolítja a kertészkedéskor, egyéb piszkos munka végzésekor keletkezett szennyeződést a kezünkről, amellett a kéznek segít, hogy az ne száradhasson ki. 


2013. augusztus 2., péntek

Csíkozás mentes ablaktisztító

Örök téma az ablak csíkmentes tisztítása. Ki erre, ki arra esküszik, de valljuk be őszintén, keményen meg kell azért dolgozni, hogy valakinek makulátlan ablaka legyen. Főleg olyan, amin a fény is pofára esik. Tiszta, fényes, csíkmentes, és tükröződő, mintha fólia lenne rajta kifeszítve. Pedig csak egy kis rafinéria. 


Hozzávalók:

1 dl mosogatógép tisztító folyadék
4 evőkanál 70 %-os alkohol
60 ml szalmiákszesz
60 ml mosogatógép por
2 l forró víz








Az anyagokat keverjük össze, és már használhatjuk is.
Vízzel mossuk le az ablakot. Ha lehetséges, nyugodtan használjunk slagot.


Egy mikrószálas autómosó kefét a folyadékba mártva alaposan súroljuk át az ablaküveget. 

Használjunk teleszkópos nyelet, hogy a munkánkat megkönnyítsük. Ügyeljünk, hogy minden szennyeződést lesikáljunk az üvegről. Ezután tiszta vízzel öblítsük le és láthatjuk, ahogy egy tökéletes csíkmentes ablakunk lett, ami makulátlan tisztára szárad.


Természetesen nem kötelező ezeket a termékeket alkalmazni a választás lehetősége mindenkinek adott.