Gazdálkodj okosan lépésről, lépésre

2013. április 16., kedd

Hajtápláló pakolás a gyorsabb növekedésért





Heti egy alkalommal érdemes hajpakolást alkalmazni, hogy a hajunk szépen nőjön, és megkapja a maga vitaminjait, tápláló eszenciáit.
A jól ápolt haj gyorsabban nő, ebben is segítséget nyújthat a következő pakolás. Nagyon egyszerű, és azon alapul, hogy a mustárpor melegíti a fejbőrt, és ez által jobb lesz a hajhagymák vérellátása.
Két evőkanál mustárport (frissen porrá őröljük a mustármagot kézi, vagy gépi őrlőben, kávédarálóban) oldjunk fel 2 evőkanál forró vízben, adjunk hozzá egy tojássárgáját, 2 teáskanál olíva olajat, valamint 2 teáskanál cukrot. Alaposan keverjük össze, és kenjük a hajunkra. Egy zuhanysapkát, vagy egy műanyagzacskót húzzunk rá és takarjuk még be egy törölközővel. Kb 30 percig hagyjuk a hajon, majd mossuk meg, mint máskor a hajunkat. 

forrás:   ITT



2013. április 1., hétfő

MI LEHET AZ OKA A PATTANÁSNAK AZ ARCON





Sokszor előfordul, hogy egy-két pattanás, vagy bőrhiba előfordul arcunkon. Ennek több oka is lehet. Néhány előfordulási lehetőséget szeretnék mutatni nektek.


A rajzot smink tervhez készítette Artlover



1 - 2: Emésztőrendszer - Egyél kevesebb feldolgozott vagy finomított élelmiszert, csökkentsd a zsír mennyiségét, diétázz, fokozd a vízfogyasztást és fogyassz természetes hűtést arcodon, mint az uborka.

3: Máj - Hagyd ki az alkoholt, zsíros ételeket és tejtermékeket. Ez az a zóna, ahol az élelmiszer-allergia is először látható lesz a bőrön, így vessünk egy pillantást rá. 
Mindezek mellett, egy 30 perces könnyű testmozgás minden nap, és a megfelelő alvásidő, és így a máj megpihenhet, regenerálódhat.

4 - 5: Vese - Bármi elváltozás a szem körül (beleértve a sötét karikák) a kiszáradás jele lehet. Igyál sok folyadékot!

6: Szív - Ellenőrizd a vérnyomásod (az enyém kissé magas) és a B-vitamin szintet.
 Csökkentsd a bevitt fűszeres vagy csípős ételeket, tedd le a húst, és legyél minél többet a friss levegőn Ezen kívül nézesd meg a koleszterinszintet, fogyassz sok olajos magot, dióféléket, avokádót-, halat, és lenmagot. Továbbá, mivel ez a terület csordultig tele kitágult pórusokkal, ellenőrizd, hogy a smink szereid nem lejárt szavatosságúak-e, vagy nincs-e a bőröd eltömődve.
.
7 - 8: Vese – Sok folyadékot kell fogyasztani. És tedd le a szénsavas italokat, kávét az alkoholt, mivel ezek hatására a további kiszáradást idézel elő.

9  - 10: Légzőszervek – Dohányzás és allergia a probléma ezen a területen. Ha ezek egyike sem vonatkozik rád, akkor ne hagyd, a tested túlmelegedését, sokkal több hűtő élelmiszert fogyassz! Pl . uborka, valamint csökkenteni kell a cukor fogyasztást, és minél többet a friss levegőn tartózkodni. Szintén folyamatosan figyeld a tested.  Kevesebb legyen a savasodást előidéző étek fogyasztásod (hús, tejtermékek, alkohol, koffein, cukor), és adj több lúgosító ételt szervezetednek, mint a zöldségek, és a búzafű lé.
A másik dolog, hogy a legtöbb esetben felejtsük el - a piszkos mobiltelefonokat és a párnákat, mert mind a kettő felelős az akne kialakulásáért, és ez az a terület, amit ezek befolyásolnak a legjobban!

11 - 12: Hormonok - Ez az a zóna, ahol a stressz és hormonális változások mutatkoznak. És miközben mindkettő néha elkerülhetetlen, akkor csökkenthetjük hatásukat leginkább, ha megfelelő időt fordítunk az alvásra, 2-3 liter vizet iszunk, sok  leveles zöldséget fogyasztunk, és a bőrünket lelkiismeretesen tisztán tartjuk.
Egy másik lehetőség, hogy a pattanások ezen a területen azt jelzik, ha peteérése van.

13: Gyomor – Elegendő legyen a rost bevitel, csökkentsd a toxin túlterhelést és igyál gyógyteákat, hogy segítse az emésztést.

14: betegség - itt lehet a jele annak, hogy a szervezeted küzd a baktériumokkal, hogy elkerüljön valamilyen betegséget. 
Adj neki egy kis szünetet, jót tehet ilyenkor a jóga,igyál sok folyadékot, tartózkodj minél többet friss levegőn.

Azonban nem minden esetben vannak így a dolgok, lehet, hogy nincs semmilyen betegség a dolgok mögött, csupán egy apró szösszenet, és a bőr reakcióba lép, egy pattanást eredményez, de akár egy cseppnyi parfümtől rendbe is jön.
Így tehát ne következtessünk semmi rosszra, ha néha egy-egy hiba előfordul arcunkon.  

2013. március 26., kedd

Arcápolás Tisztít, ránctalanít



Hozzávalók:

• 1 evőkanál natúr Zselatin
• 1 1/2- 2 evőkanál tej {bármilyen}

A két összetevőt összekeverjük, melegítjük addig, amíg a zselatin feloldódik, azután egy ecsettel felkenjük fel a megmosott arcunkra. Természetesen legyünk óvatosak, csak akkor alkalmazzuk, amikor már langyos.

Hagyjuk teljesen megszáradni, azután távolítsuk el, majd ismét mossuk meg az arcunkat.
Amellett hogy tisztítja a pórusokat, táplálja a bőrt, és a ráncokat láthatóan halványítja már egy alkalom után is. Semmi káros anyagot nem tartalmaz, bátran használhatod heti több alkalommal is.




2013. január 31., csütörtök

Általános gyógyító krém házilag


Egy házilagosan elkészíthető krém, ami nagyszerű bőrápoló, regeneráló. Segít az ekcémás bőr kezelésében, jó kisebb sérülések, vágások, égések alkalmával, eredményesen használható a pelenka kiütések ellen, nagyon hatásos a repedezett kiszáradt bőrre
Viszont nem szabad használni nyílttöréseknél, egyéb súlyos sérüléseknél.
Olyankor mindig haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!

Hozzávalók
1/2 csésze kókusz olaj
1/2 csésze extra szűz olívaolaj
1/4 csésze szárított fekete nadálytő
1/4 csésze szárított körömvirág
 4 evőkanál méhviasz 
2 evőkanál méz (nem kötelező)
10 csepp levendula illóolaj (nem kötelező)

Elkészítés

Egy közepes edényben keverjük össze a kókuszolajat, az olívaolajjal, tegyük bele a feketenadálytő és a körömvirág keveréket, és alacsony hőmérsékleten, időnként megkeverve főzzük 20 percig. Gézen, vagy kávé filteren szűrjük le az olajat, és tegyük bele a mézet, majd adjuk hozzá a méhviaszt, és keverjük addig, amíg teljesen el nem olvad. Legvégül a levendula illóolajat keverjük hozzá. Öntsük a keveréket üvegekbe, vagy tégelyekbe, hagyjuk teljesen kihűlni, és zárjuk le. 




2013. január 30., szerda

Karcsúsító gyógytea





Jó teakeverékekkel tele vannak a drogériák polcai. Csakhogy ezek a teakeverékek igen borsos árúak, ezen szeretnék segíteni, hogy egy nagyszerű karcsúsító teakeverék receptet közre adok. Fogyasszátok és fogyjatok.



Hozzávalók


2 rész Csalán levél
2 rész Szibériai ginzeng gyökér
1 rész Senna levél
1 rész Gyermekláncfű levél
1 rész orvosi ziliz
1 rész Szilfa kéreg
½ rész egész fahéj
½ rész narancshéj
½ rész gyömbér gyökér
¼ rész ánizsmag

Mérjük ki a gyógynövényeket egy nagy tálba, alaposan keverjük össze, majd egy jól zárható üvegbe tegyük bele.
Fél liter vizet forraljunk fel, és öntsük 2 teáskanál teakeverékre. Befedve hagyjuk állni 10-15 percig, majd a nap folyamán kortyoljuk el. 




2013. január 10., csütörtök

Wick házilag







Megfázási szezonban, rengeteg légzéskönnyítő kenőcsöt fogyasztanak a gyerekes és a nem gyerekes háztartások, gazdagítva ezzel a gyógyszergyártó cégeket. Pedig nagyon egyszerűen elkészíthető házilag is. Nem is kell hozzá sok minden. 

Hozzávalók

1 púpozott evőkanál extra szűz kókuszolaj, megszilárdult állapotban
3 csepp eukaliptusz illóolaj
3 csepp citrom illóolaj
3 csepp borsmenta illóolaj 


Ne feledjük az illóolajokat a gyerekektől elzárva tartani!

Elkészítése szintén nagyon egyszerű. Keverjük össze egy edényben a hozzávalókat, majd tegyük egy zárható tégelybe, és szobahőmérsékleten tároljuk. Ha a szoba hőmérséklete meghaladja a 20-23 fokot, tároljuk hűtőszekrényben.
Kókuszolaj helyett használhatunk sheavajat, esetleg színezék és illatmentes testápoló krémet. Azért egy kisgyerekes családban (és nem csak ott) jó szolgálatot tesz a kókuszolaj, ami már egyre több helyen beszerezhető.

Használata: A mellkast és a hátat bekenjük vékonyan a krémmel. 





2012. szeptember 25., kedd

Barnacukros és citromos testradír





Készítsük el a saját testradírunkat. Nem fogunk csalódni benne. Megérdemeljük a kényeztetést, és megérdemeljük, hogy minden vegyszertől mentes kozmetikumaink legyenek. Fontos, hogy amit a bőrünk kap tőlünk, az a legjobb legyen a számára. Nagyon egyszerű, és a konyhában minden fellehető hozzá. Ettől nem kell megijedni, ha a szánkba kerül. Nyugodt szívvel meg is ehetnénk.
 A kókuszzsír még nem annyira elterjedt, mint a napraforgóolaj, de egyre többen használják, ha másra nem hát a saját kozmetikumuk elkészítéséhez, vagy a diétájuk részeként.
Egy kis citrom annyira frissítő reggel. Tegyük a napunkat teljessé.
Nem hagy zsíros érzést.

1/2 csésze barna cukor 
1/2 csésze só
 
1 evőkanál citrom

1 evőkanál Szűz Kókuszolaj
 
1 evőkanál méz

Keverjük össze, a barna cukrot és a sót, majd adjuk hozzá a citromlét, a szűz kókusz olajat és  a mézet, jól keverjük össze.
Testünket megnedvesítjük, jól átdörzsöljük a radírunkkal, majd lezuhanyozunk. Ha elég korán kelünk, hagyhatjuk bőrünket megszáradni, ha sietünk, csak itassuk fel egy puha törölközővel a vizet. Mire a ruhánkba bújunk, már nem vagyunk nedvesek.